Kedves Hallgató!

For English, please click on the flag. 

A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kara a Körber Hungáriával történő stratégiai együttműködésben kutatást végez azzal a céllal, hogy megismerjük a Te véleményedet a munkavállalással és specifikusan a feldolgozóipari szektorral kapcsolatosan.

Az eredményeket a Megbízó a feldolgozóipari szektorban adott feltételek javítására használja fel, míg a PTE-KTK a képzésfejlesztésbe és a hallgatói szolgáltatásfejlesztésbe építi be. 
 
Szeretnénk hangsúlyozni, hogy csak az összesített adatokra vagyunk kíváncsiak, a kitöltés megkönnyítése érdekében ideiglenes adatösszekapcsolást végzünk, amelyet harmadik félnek nem adunk át, valamint a kitöltés határidejéhez képesti 14. munkanapot követően anonimizálunk. A kitöltéssel hozzájárulsz az adatkezeléshez, amellyel kapcsolatos tájékoztatót itt olvashatod el.
 
A kutatásban való résztvevők között a Megbízó által összeállított ajándékcsomagokat sorsolunk ki. A sorsolásban való részvételi szándék érdekében adj meg egy jeligét és jelszót a kérdőív végén! A nyertesekről tájékoztatót küldünk e-mailben minden, a sorsolásban érintett számára.  



 

Amennyiben megadod a Neptun-kódodat, RÉSZT vehetsz a nyereményjátékban, továbbá számos demográfiai kérdést nem kell kitölteni, az adatkezelési nyilatkozatnak megfelelően hozzáillesztjük az adatokat a válaszokhoz, majd anoniman értékeljük. 
Megadod a Neptun-kódodat?

6


Melyik karra jársz?


Mi a képzés nyelve?

Mi a szak képzési szintje?

Milyen munkarendben tanulsz?

Milyen finanszírozási formában tanulsz?

Mi a nemed?


1. Karriertervezésre vonatkozó kérdések

0. Mi a képzésed nyelve?

1.1. Kérjük, értékeld, hogy az alábbi állítások mennyiben igazak Rád! 
(Ahol az 1 jelenti, hogy egyáltalán nem igaz, 2=nem igaz, a 3=inkább nem igaz, 4=inkább igaz, 5=igaz, 6= teljes mértékben igaz, jellemző Rád.)  

 

Megfelelő mértékű önismerettel, azaz reális énképpel rendelkezem, tisztában vagyok erősségeimmel és fejlesztendő területeimmel.

Egyáltalán nem igaz

Teljes mértékben igaz


 

Tudom, mi az, ami érdekel, mivel foglalkoznék szívesen a munkám során.

Egyáltalán nem igaz

Teljes mértékben igaz


 

Ismerem a munkaerő-piaci lehetőségeket, tisztában vagyok a jelenlegi trendekkel.

Egyáltalán nem igaz

Teljes mértékben igaz


 

Tudom, hogy milyen munkakör lenne ideális számomra.

Egyáltalán nem igaz

Teljes mértékben igaz


 

Konkrét, világos karriercélokkal rendelkezem.

Egyáltalán nem igaz

Teljes mértékben igaz


 

Folyamatosan követem, ellenőrzöm, hogy a kijelölt céljaimnak megfelelően haladok-e.

Egyáltalán nem igaz

Teljes mértékben igaz


 


1.3. Kérjük, értékeld egy 1-től 6-ig terjedő skálán, hogy milyen mértékben értesz egyet az egyes állításokkal!  
(1 = egyáltalán nem értek egyet, 2 = nem értek egyet, 3 = inkább nem értek egyet, 4 = inkább egyet értek, 5 = egyet értek, 6 = teljes mértékben egyet értek)
 

Akkor vagyok igazán elégedett a munkámmal, ha használhatom személyes képességeimet és tehetségemet, valamint azokat folyamatosan fejleszthetem.

Egyáltalán nem értek egyet

Teljes mértékben egyet értek


 

Arra vágyom, hogy egy szervezetben minél magasabb vezetői pozíciót tölthessek be.

Egyáltalán nem értek egyet

Teljes mértékben egyet értek


 

Akkor érzem magam legjobban a munkámban, ha teljesen szabadon határozhatom meg a feladataimat, oszthatom be az időmet és tervezhetem meg a munkafolyamatokat.

Egyáltalán nem értek egyet

Teljes mértékben egyet értek


 

Általában olyan pozíciókat keresek a szervezetekben, amelyek a biztonság és stabilitás érzését nyújtják.

Egyáltalán nem értek egyet

Teljes mértékben egyet értek


 

Folyamatosan keresem azokat az ötleteket, amelyek segítenek abban, hogy beindítsam a saját vállalkozásomat.

Egyáltalán nem értek egyet

Teljes mértékben egyet értek


 

Csak akkor fogom magam sikeresnek érezni a munkámban, ha úgy érzem, hogy valóban hozzájárulok a társadalom jólétéhez.

Egyáltalán nem értek egyet

Teljes mértékben egyet értek


 

Akkor vagyok a legjobban megelégedve a munkámmal, ha megoldok valami megoldhatatlannak tűnő problémát vagy olyan helyzetben győzök, ahol nem hittem, hogy sikerrel járok.

Egyáltalán nem értek egyet

Teljes mértékben egyet értek


 

Csak akkor érzem magam sikeresnek az életben, ha egyensúlyt tudok tartani a személyes, a családi és a munkahelyi elvárások között.

Egyáltalán nem értek egyet

Teljes mértékben egyet értek


 

A külföldi munka nagyon vonzó számomra, szívesen dolgoznék nemzetközi környezetben.

Egyáltalán nem értek egyet

Teljes mértékben egyet értek


 

2. Munkavállalással kapcsolatos kérdések

2.1. Mik a terveid a tanulmányaid befejezését követően?

2.2. Elsődlegesen Magyarországon tervezel munkába állni?




2.5. Az álláskereséshez milyen csatornát tervezel igénybe venni, hogy fogsz elhelyezkedni? (Több válasz is megjelölhető.)






2.6. Kinek a tanácsát kérnéd ki munkakeresés kapcsán? 
(Több válasz is megjelölhető.)



2.7. Milyen munkaviszonyt részesítesz előnyben?

2.8. Melyik szektorban dolgoznál szívesen?

Nettó Ezer Ft/Net Thousands of HUF

 perc/minutes

 napot/day(s)

2.12. Reálisan milyen beosztásban fogsz dolgozni 5 év múlva?

2.13. Kérjük, osszad el a 100%-ot úgy, hogy szerinted ki milyen mértékben felelős a Te karriered menedzseléséért! Például: 40% az én felelősségem aránya, akkor 60% a munkaadómé, csak a Te felelősséged mértékét kell megadnod.  

 %

3. Munkahelyi elvárásokkal kapcsolatos kérdések

3.1. Mennyire fontos elvárások számodra az alábbiak egy munkahellyel kapcsolatban?  Kérjük, minden szempont esetén jelöld meg azt a válaszlehetőséget, ami legjobban leírja az Te véleményedet! (1 = egyáltalán nem elvárás, 2 = inkább nem elvárás, 3 = inkább elvárás, 4 = nagymértékben elvárás) 

Tanulási, tapasztalatszerzési lehetőségek

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Fejlődési, előrelépési lehetőségek, kiszámítható karrierút

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Érdekes, sokszínű feladatok, folyamatos kihívások

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Erkölcsi elismerés a vezetőmtől és a kollégáktól

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Sikerélmény (saját magamnak)

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Kiemelkedő teljesítmény elismerése, jutalmazása

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Elvártnak megfelelő fizetség, juttatások, bónusz 

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Megbízható, ismert, jó hírnevű munkáltató

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Hosszú távon biztos munkahely

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Jó munkahelyi közösség, jó viszony a közvetlen kollegákkal és a közvetlen felettessel

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

A cég jeleskedik a társadalmi felelősségvállalásban, jó ügyek támogatásában

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Rugalmas munkavégzés lehetősége (pl.: home office munkavégzés)

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Családbarát munkahely

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

Kiváló munkakörnyezet

Egyáltalán nem elvárás

Nagymértékben elvárás


 

3.2. Kérjük, válaszd ki, hogy a fenti tényezők közül melyik a 3 legfontosabb elvárás egy munkahellyel kapcsolatosan / munkahelykeresés során! A jelölés száma az a Te fontossági sorrendedet is jelenti!   

3.3. Kérjük, rangsorold az alábbi munkahelytípusokat aszerint, hol dolgoznál a legszívesebben! Az első a listában a legszimpatikusabb munkahelytípus.
(1) A kiemelkedők és a sikerélmények munkahelye, ahol lehetőség van kiemelkedő teljesítményt nyújtani, és sikerélményt elérni, ehhez biztosítottak a megfelelő munkaeszközök és munkakörnyezet. A kiemelkedő munka jutalma pedig az elvártnak megfelelő fizetség. 

(2) A fejlődés munkahelye, ahol számos fejlődési, képzési és tapasztalatszerzési lehetőség érhető el, akár nemzetközi közegben is. Folyamatos kihívások teszik még izgalmasabbá a munkát. 

(3) A fair bánásmód munkahelye, ahol elismerik az embert, motiválják, és elmondhatja véleményét. 

(4) A családbarát munkahely, ahol rugalmas munkalehetőségek, kiszámítható karrierút várja a dolgozót úgy, hogy mellette a családra is jut elég idő, és még társadalmi felelősségvállalásban is aktív a munkáltató. A munkahely könnyen megközelíthető. 

(5) Az összefogás munkahelye, ahol a csapatmunka elemi dolog, elfogadó vezetővel és munkatársakkal lehet együttdolgozni jó viszonyban. 

(6) A megbízható munkahely, ami jó hírnévnek és társadalmi megbecsülésnek örvend. Különböző juttatásokkal is igyekszik munkavállalóit segíteni, elismerni, akiknek hosszútávon biztos állást nyújt. 
 

A baloldali listából áthúzással helyezhetőek át az elemek a sorrendbe helyezéshez.
Választás:
 
(1) A kiemelkedők és a sikerélmények munkahelye
 
(2) A fejlődés munkahelye
 
(3) A fair bánásmód munkahelye
 
(4) A családbarát munkahely
 
(5) Az összefogás munkahelye
 
(6) A megbízható munkahely
Sorrend:

4. Szektor specifikus kérdések

4.1. Milyen ágazat érdekel munkavállalás/karrier szempontjából? 
Több választ is megjelölhetsz! 



5. Körber-specifikus kérdések

5.1. Sorolj fel három ipari munkáltatót Baranya vármegyében! 




5.2. Hallottad-e már a Körber Hungária Gépgyártó Kft- nevét?

5.3. Dolgozol vagy dolgoztál-e már a Körber Hungáriánál, vagy a Hauni Hungáriánál?

5.5. Mennyire ismered a Körber Hungária Gépgyártó Kft.-nél meglévő munka/karrierlehetőségeket?



5.8. Szerinted az alábbi állítások milyen mértékben érvényesek a Körberre?
1=nem értek egyet, 4=egyetértek 

A vállalat támogatja az ott dolgozók szakmai továbbképzését. 

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalat csúcstechnológiájú berendezésekkel állít elő termékeket. 

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalat valódi szakmai lehetőséget kínál munkatársainak. 

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalat rendszeresen támogat közhasznú alapítványokat, sport és kulturális programokat.

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalat önkéntesei egészségügyi, oktatási, szabadidős létesítményeket újítanak fel.

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalat Baranya vármegye egyik meghatározó foglalkoztatója. 

Nem értek egyet

Egyetértek


 

Az ennél a cégnél dolgozók büszkék lehetnek rá, hogy ott dolgoznak.

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalatnál dolgozók száma dinamikusan nő. 

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalat a kötelező juttatásokon felül gondoskodik munkavállalóiról. 

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalat vonzó munkakörülményeket teremt munkavállalói számára. 

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalat dinamikusan fejlődik. 

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalatnál jó dolgozni. 

Nem értek egyet

Egyetértek


 

A vállalat stabil és tőkeerős szereplője a baranyai gazdaságnak.

Nem értek egyet

Egyetértek


 

6. Demográfiai adatok

6.1. Magyarországon van az állandóra bejelentett lakóhelyed?

4



6.4. Dolgoztál-e már az életed során?

6.5. Dolgozol-e jelenleg?

 hónap munkatap./months of working exp.

6.7. Hogyan jutottál munkához? Kérjük, ha több tényező is közrejátszott, a legjellemzőbbet jelöld be! Ha többször dolgoztál már, akkor a legutóbbit jelöld be!





6.8. Melyik ágazatban működik a munkahelyed?


6.9. Melyik szektorban dolgozol?

6.10. Mennyiben kapcsolódik jelenlegi munkád a jelenlegi tanulmányaidhoz, mennyire tudod alkalmazni a tanultakat munkád során?

6.11. Megközelítőleg hány fő dolgozik a munkahelyeden? Kérjük, a teljes – legnagyobb – munkavállalói létszámot jelöld meg, több telephellyel rendelkező cég esetén pl. az anyavállalat összesített létszámát! 

 hónap óta dolgozom itt/months working here

6.13. Milyen beosztásban dolgozol?

6.14. A munkaviszony jellege

6.15. A foglalkoztatás további jellege

6.16. A munkaviszony időbeli jellege

6.17. Munkavégzés helye


 napot dolgozok otthonról/days working from home

Köszönjük, hogy kitöltötted a kérdőívünket! 


Amennyiben szívesen részt veszel NYEREMÉNYJÁTÉKUNKBAN, az alábbiakban kérjük adj meg egy Te  általad szabadon választott jeligét és egy jelszót. (Ezt a sorsolásig javasoljuk feljegyezni.) 


A nyereményeket az általad megadott jelszóval tudod majd átvenni. 



Válaszaid az "Elküld" gombra kattintva rögzítheted adatbázisunkban.

Az adatok elmentése az internet sebességétől függően néhány másodpercig is eltarthat.

Kérjük, várd meg amíg átirányítunk a kutatás honlapjára!